Az Izland benépesedésének idején még kevéssé volt érezhető a keresztény hatás Észak-Európában és Skandináviában. A sziget első lakói a régi óészaki isteneket imádták, avagy az Æsirokat: Óðinnt, Þórt, Freyrt, Frigget és Freyját. A 13. században készült el egy, az óészaki mitológiát összefoglaló mű, amelynek szerzője Snorri Sturluson és amit most Próza Eddáként ismerünk. Ez a legteljesebb mű, ami a germán népek vallásáról készült a prekrisztiánus időkben, mindamellett nagyon olvasmányos, de nehéz megmondani, hol válik szét a tényleges mitológia az írói képzelettől. Keveset tudtunk azonban konkrétan az izlandiak pogány szokásairól, de a goði kifejezés, ami a törzsfőket és klánvezéreket jelöli, mint már arról írtam, az isten jelentésű goð szóval hozható kapcsolatba, és néhány sagában arra is találunk utalást, hogy a törzsfők régen vallási pozíciót is betöltöttek.

A 10. század utolsó évtizedeiben érkeztek meg az első misszionáriusok Izlandra (980-tól kezdve. Úgy tartják, hogy egy külföldről visszatérő izlandi, Þorvaldur Konráðsson hozta magával német területről az első térítőket, ám kevés sikerrel jártak), azonban gyümölcsözni ezek ténylegesen akkor kezdtek, miután egy viking törzsfő, Olaf Tryggvason, a későbbi I. Olaf király megszilárdította hatalmát Norvégia felett 995-ben. Az ő egyik hittérítője volt az, aki sikerrel járt az első (dél-)izlandi goði megkeresztelésében, akit név szerint Gissur 'hvíti' (fehér) Teitssonnak hívtak, és aki rokonságban állt a királlyal. Gissur és veje, Hjalti Skeggjason, kezdtek bele abba, hogy rábírják az izlandiakat a kereszténység felvételére. 999-ben vagy 1000-ben érkeztek vissza Izlandra egy sereg hittérítővel együtt. Mivel az Alþingi hamarosan megnyitotta kapuit, ezért egyenest odavágtattak.

Az országgyűlésen két csoport vetekedett értelemszerűen: a pogányok és a keresztények, és úgy tűnt sokáig, hogy a vallás mentén Izland ketté fog szakadni. Aztán a történet így folytatódik: a törvénynök (lögsögumaður, emlékezzük csak rá), a pogány Þorgeir Þorkelsson, vagy más néven: Þorgeir Ljósvetningagoði (Ljósavatn goðija), elhatározta, hogy megtalálja a kompromisszumot a két fél között. Ezért visszament a sátrába, magára húzta vagy a takaróját, vagy a kabátját, és a következő napig ott maradt. Másnap előjött, és megeskette az országgyűlését, hogy bármit is fog javasolni, azt elfogadják. Ezután azt mondta, hogy mindenkinek fel kellene venni a keresztet, de úgy, hogy mindeközben megengedett lenne a régi istenek imádása, a lóhús fogyasztása és születéskor a gyerekek bemutatása. Így vált az Alþingi kereszténnyé. 

Persze, az egész történet hihetetlennek hangzik, de semmilyen más forrásunk nincs rá. Az viszont világos és ebből az elmesélésből is ez derült ki, hogy Izlandot a kereszténység királyi fennhatóság nélkül terjedt el, nem úgy mint máshol, a keresztény királyok kényszerítették vallásukat a népre.

A következő évszázadban megalakult az izlandi egyház. Gissur fia, Ísleifur, akit Németországban papnak neveltek, hazatért 1056-ban és megtették Izland püspökévé. Székhelye a család birtokán, Skálholtban volt. Őt fia, Gissur követte, aki Skálholtot állandó püspöki rezidenciává alakíttatta át. 1106-ban egy másik püspökséget is alapítottak: északon, Hólarban. Gissur püspök püspöksége alatt (1082-1118) került bevezetésre a tized (izlandiul: tíund), amit közvetlenül az egyház fizettek, de néha szegénysegélyként is funkcionált.

Azonban Izlandon is kifejlődött a magánegyházak rendszere. Földművesek és törzsfők egyaránt építettek önállóan templomokat, ajánlották fel javaikat, néha saját földbirtokaikat. Úgy kezelték ezeket mint saját vagyonukat, és apáról fiúra szálltak. Ez a szisztéma egészen a régi köztársaság végéig fennmaradt, és még ma is fellelhetők nyomai.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.